A hét közepén végre megérkezett Anya egészséges fritőze (ez itt nem a reklám helye, de forró levegős, minimális olajjal készül benne az étek, tényleg szuper). Alig várta a hétvégét, hogy felavathassa, természetesen sült krumplit és rántott húst tervezett, persze vasárnapra, lévén hagyománytisztelő.
Apa elment járni egyet, Gyermek a táblagép előtt mered, 8-10 évesek vlogját nézi (Anya nem igazán érti, egyesek hogyan engedhetik meg ezt sarjaiknak, mármint nem a kockulást, azzal, legnagyobb bánatára, már szinte megtanult együtt élni, hanem a vlogolást), Anya a konyhában. Liszt, tojás, morzsa elő, tojást felver, húst klopfol, sóz, majd panírozni kezdi az egy kilónyi disznót (bár nukleáris a család, Apa erről hajlamos elfeledkezni, de különben is, „Babi, nem gondolod, hogy fél kiló húst veszek?!”). Már jócskán túl van a felén, amikor Gyermek megjelenik a konyhában. „Anya, mit csinálsz? Segíthetek?” Anya pislog hátra a nappaliba, hová tűnt gyermeke, ez az önkéntes tényleg az övé, vagy kicserélődött a virtuális világban, de persze rögtön lecsap az ajánlatra.
Gyermek lisztez, „Anya, ez jó, finom puha”, villával beteszi a tojásba, kiveszi, majd közli: „Innen te csináld, a morzsás rész undorító!”. Anya csinálja, tényleg undorító, utána percekig próbálja ledörgölni az ujjvégeiről a ragacsos masszát, majdnem sikerül. Nekiáll a sütésnek, közben megterít, vizet visz az azóta normál üzemmódba visszaállt Gyermeknek, elmosogat.
Ebéd. Apa az első falat után: „Hű, de isteni, nemhiába, a Feri megint gyönyörű húst adott!” Gyermek kontráz: „Amit én csináltam meg!” Anya hallgat…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: