Hát így élünk mi

Anyák napjához közeledvén gyakrabban töprengek Gyermekkel való kapcsolatomon, az anyaságon, hogy hogyan, miként sikerül terelgetnem, egyengetnem kisfiam útját immáron több mint tíz éve. Persze rendre feltámad bennem a bűntudat, hogy milyen anya is az olyan, aki a szabadidejében – ellentétben sorstársaival, mint az a fészbukon is nyomon követhető –nem fejleszti direktben csemetéjét, nem hurcolja hazánk/fővárosunk… Tovább »

Hányszor olvasta Anya, hogy az otthonról, gyerekkorból hozott mintákat átvesszük, és működünk később, felnőttként, szülőként ugyanúgy, mint eleink. És hányszor fogadta meg, hogy na, nem, ő biztos, hogy nem esik bele a csapdába! Pedig de igen. Még úgy is sokszor, hogy figyel. Nagyon. A legutóbbi gyöngyszem – erősen idézőjelbe téve a szót, hiszen sokkal inkább… Tovább »

Gyermek napok óta rágja Anya fülét, pedig hol van még a húsvét, hogy neki márpedig kell egy nyuszi. Igazi, élő, nagy fülű, puha, szőrös. „Mert az aaannyira cuki, Anya!” Anya viszont nem cuki, már megint nem. Mert kategorikusan kijelentette, hogy nem.   Gyermek erre megpróbálta kikerülni, ugyanis kiokoskodta, hogy mivel úgyis a húsvéti nyuszi hozza… Tovább »

Sosem szerettem, talán azért nem, mert kicsit mindig tartottam tőle. Hangos volt, zúgott, megbízhatatlanul működött, időnként leforrázott, időnként lejegelt. Mostanra azonban kifejezetten utálom. Mert hirtelen, egyik napról a másikra, minden előjel nélkül kilehelte e lelkét, cserben hagyva a családot. Három napja kezdődött cirkónk haláltusája, egyszer csak katt, kikapcsolt az őrláng. Apa akkor még újra tudta… Tovább »

Miután megfogadtam, hogy igyekszem a rossz helyzetekben is keresni a jót, hiszen már magam számára is unalmassá vált az állandó panaszkodás, kicsit könnyebbé vált az életünk. Nem kell megijedni, semmi hittérítő cucc nincs benne, nem váltam hirtelen a türelem mintaképévé, sem szuperanyuvá, néha ugyanúgy ordítok, mint fénykoromban, de már kezdem tudni iróniával és némi könnyedséggel… Tovább »

Nem tudom, nemzetünkre jellemző sajátosság-e, hogy általában arról beszélünk, írunk, ami nem úgy működik, ahogy kéne. Panaszkodunk, kiakadunk, szomorúak, dühösek vagyunk. Közhírré tesszük. Azt már kevésbé, amikor valami jó, és boldogságot csempész az általában zűrös és rohanós mindennapokba. Magam sem vagyok kivétel – elég, ha csak visszaolvasom az eddigi bejegyzéseket –, mini drámák, összeveszések, konfliktusok,… Tovább »

A mérleg egyik serpenyője: a Kréta tanúsága szerint Gyermek második félévi mérlege eddig 8 darab ötös és 2 négyes. Az ötösök között nem csak készségtárgyak vannak, sőt, abból csupán kettő, a többi „rendes”, tanulós tárgy. Amiből készülni kell, leckeírással egybe, persze. Mielőtt bárki irigykedni kezd, gyorsan olvassa tovább. A másik serpenyő. Anya szombat reggele úgy… Tovább »

Sokaknak a mai napig könnyeket csal a szemébe annak felidézése, amikor újszülöttjét hazavihette a kórházból, az első pár közös hónap, amikor naponta többször magához szoríthatta illatos kis batyuját, aki az ő és szerelmének gyümölcse, és „ooolyan” édesen szuszogott karjaiban. Volt idő, amikor nekem is könnyek szöktek a szemembe az emlékezéskor, de az öröm könnyei. Mert… Tovább »

Természetes, hogy amíg pici a gyerek, mindent megcsinálunk helyette. Öltöztetjük, hurcoljuk, etetjük, itatjuk, másként nem is lehetne. Az első mérföldkő az óvodai közösségbe kerülés, amikor egyre inkább elvárják tőle az önállóságot. Aztán az újabb nagy változást az iskola hozza. Mindebben semmi különös nincs, a fejlődés természetes és szükséges folyamat. Azonban, mint azt Anya megdöbbenve tapasztalta… Tovább »

Akinek iskolás gyereke van, tudja jól, mit az az e-kréta. Igen, az elektronikus napló, amiből internetes felületen keresztül tájékozódhatok nemcsak Gyermek érdemjegyeiről, de a házi feladatokról, az órai anyagról is, sőt, még egyéb, iskolával kapcsolatos eseményekről, tudnivalókról is. Nálunk ez tavaly még csak kísérleti jelleggel működött, ami – többek között – azt is jelentette, hogy… Tovább »